2020. június 21., vasárnap

Mindörökké Batman

Nem rég töltötte be a 25-öt az utolsó olyan Batman mozifilm, amihez még köze volt Tim Burton-nek.
Különösebben nem térnék ki a sztorira és a szereplőkre, mert már 1000x leírtam én is és más portálok is.
Inkább azt osztanám meg veletek, hogy életem első mozis élménye a Mindörökké Batman-hez kötődik. 

Szerencsémre édesapám is szerette akkoriban a képregény adaptációkat így nem volt kérdés, hogy mi bizony premierre megyünk megnézni a legújabb Batman filmet (ez egyébként a mai nap így van, ha moziba kerül egy Batman).
Bár az a mozi (Krúdy mozi) már azóta megszűnt, de egyből magába szippantott az egész jelenség.
A folyosókon mindenhol Val Kilmer, Jim Carrey és Tommy Le Jones volt látható.
Teljesen fel hype-olta az embert ahogy sétált végig a mozin a terem felé.





Mondanom se kell, hogy mivel gyerek voltam ezért csodálva néztem végig a filmet (felnőttként kicsit mérges vagyok a Warner-re, hogy Burton-től elvették a filmet -mert a Batman visszatér az egyik nagy kedvencem- és elindították a kommerszebb irányba, viszont így utólag belegondolva marketing szempontból elérték azt amit szerettek volna).
Gyerekként is könnyen érthető/emészthető volt az egész és még a sok csicsás fény se zavart annyira mint most 25 évvel később. 

Talán nem véletlen, hogy kasszát robbantott a film és igazi nagy siker lett!
(és ezt most nem mint Batman fan, hanem mint kívülálló személy írom)

A film után természetesen mi volt az első gondolatom?
Megszerezni az összes filmhez kötődő játékot.
Hozzáteszem, hogy itt se aprózta el a Warner!
Körülbelül kis milliónyi féle-fajta figurát, kilövős és világítós batmobile-t adtak ki a film hatására.

Sajnos nekem se volt meg rengeteg figura, de egy-kettőre a mai nap emlékszem.







Úgyhogy a Mindörökké Batman számomra egy olyan film, melyre mindig szívesen emlékszem majd vissza. És még ennyi idő távlatából is (nézve a filmet), hozza a '90-es évek érzését/hangulatát!
Azt, hogy akkor moziba nem azért jártak az emberek, hogy nagy megfejtők legyenek, hanem élvezzék azt amit látnak. Amikor még nem voltak képregény univerzumok (amiktől a mai napig a hányinger kerülget).

Köszönöm! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése